Hallgatni arany. De nem mindig. Van, amikor beteggé tesz a hallgatás.

Délvidéken ’44-’45 telén több tízezer magyart módszeresen legyilkoltak a jugoszláv partizánok. Többségük teljesen ártatlan volt.

Évtizedekig hallgatni kellett. Az áldozatok családjait megbélyegezték. Sokan sohasem tudták meg az igazságot.

Matuska Márton újságíró 1990-ben kezdte el publikálni a túlélők és szemtanúk emlékeit. Ezután egyre többen jelentkeztek, és kezdtek el beszélni a borzalomról.

Tito partizánjai nemcsak bosszút akartak állni, a délvidéki svábok kiirtására, a magyarság beolvasztására törekedtek. Tudatosan, tervszerűen gyűjtötték össze, majd ölték halomra a 16 évesnél idősebb magyar fiúkat, férfiakat.

Tito Jugoszláviája és Kádár Magyar Népköztársasága egyvalamiben biztosan hasonlított: erről nem lehetett írni, és nyilvánosan beszélni. Még ma is túl erős a hallgatás.