Filmünkben történészek és szakértők segítségével nem csak a „média megszállását” mutatjuk be, de azt a folyamatot is, ahogyan ezek a körök a rendszerváltás, rendszerváltoztatás idején átmentették magukat.
Hárs István (rádióelnök), Ipper Pál (riporter, a 168 óra elindítója), Radványi Dezső (tévéfilm-rendező), Kanyó András (a Magyarország főszerkesztője), Darvasi István (a Tájékoztatási Hivatal vezetője, a Magyar Hírlap alapító-főszerkesztője), Vajda Péter (a rendszerváltás után is a Népszabadság főmunkatársa, később a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője), Paul Lendvai (ausztriai újságíró, véleményvezér), Komlós János (a Mikroszkóp Színpad alapítója), Kardos György (a Magvető Kiadó vezetője), Berkesi András (a Magvető szerkesztője), Róth Károly (a Rádió külföldi adásainak szerkesztője) – tudjuk, hosszú névsor, de mi a közös bennünk? Az ÁVH tisztjei voltak. …mármint róluk tudjuk biztosan.
Tabutéma, hogy az ÁVH „elbocsátott légiója” [utalás Moldova György ismert, meglehetősen hamis könyvének címére, amit éppen Moldova “mestere”, Kardos adott ki a Magvetőnél] részben a tágabb értelemben vett kultúra, tájékoztatás és véleményformálás területére került. Vagyis oda helyezték. Ahogyan egyre több meghatározó káder előtörténetét megismertük és megismerjük, teljesen világossá válik, hogy ez rendszerszerű volt, egy teljesen tudatos átgondolt döntés következménye.
A bolsevik, kommunista típusú rendszerek mindig kulcskérdésnek tekintették a sajtó, a média területének „megszállását” és annak fontosságát. Az első világháború után Moszkva vezetésével nemcsak a kelet-európai, de a nyugat-európai szerkesztőségekben is fontos pozíciókat szereztek, Willi Münzenberg segítségével egész hálózatot hoztak létre, amely a nyugati értelmiség beszervezett, társutas vagy megvezetett részével ügyesen és gátlás nélkül terjesztette az eszmét.
Ez itthon sem történt másképp, mind a Tanácsköztársaság, mind a Rákosi- és Kádár-diktatúra történetében kiemelt szerep jutott a sajtónak és a propagandának. Logikus, hogy amikor az ötvenes években „szélnek eresztették” a fent említett „légiót”, akkor jelentős része a fenti területekre került. A lényeg a megbízhatóság volt. Nem mellesleg a fenti említett káderek többsége magasan képzett, esetenként művelt, kimondottan tehetséges ember volt, aki nagyon ügyesen ellátta a cenzor szerepét is.
